Életképek

Címlap

VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny - regionális döntő

2017. március 18-án rendezte meg a Bányai Júlia Gimnázium a VIII. Robotprogramozó Országos Csapatversenyt a közoktatás 5-8. évfolyamos diákcsapatai számára. A verseny a Bányai szervezésében zajlik 2010 óta. Négy éve a nagy jelentkezőszámra való tekintettel az ország három városában egy időben bonyolítjuk le a regionális fordulókat. Kecskemét mellett Hajdúböszörmény és Sopron is rendez fordulót. A legjobbak jutnak be az áprilisi döntőbe, amely az idén Hajdúböszörményben kerül megrendezésre.
A versenyre az idei évben közel 90 diákcsapat nevezett, ebből 46 mérkőzött meg szombaton a Bányaiban.
A versenyen 2-3 fős csapatoknak egységes felépítésű MINDSTORMS robotokra kell programokat írniuk úgy, hogy megoldják az akadálypályán kitűzött feladatokat. A 90 perc programozási idő letelte után minden csapat bemutatja a szakmai zsűri előtt a megoldásait. Az egész napos verseny végén a legtöbb pontot elért csapatok kvalifikálták magukat a döntőbe.
A verseny specialitása volt az idén, hogy a nemzetközi iskolákból nevezett csapatok miatt angol és magyar nyelven folyt a verseny.
A délelőtti programban tehetséges diákjaink angol és magyar nyelven robotika előadásokat tartottak a kísérő tanároknak, érdeklődőknek, versenyzőknek, amelyeken saját projektjeiket mutatták be.
A továbbjutók számát az egyes regionális helyszínekre jelentkezők száma alapján arányosan határozta meg a szervezőbizottság.
A Bányais eredmények (félkövéren kiemelve az országos döntőbe jutott csapatok):
5. évfolyam
3. hely, robotBika csapat: Bogár-Szabó Mihály, Bakos Péter   
8.hely, Robokids csapat: Nyíri Kata Luca, Mihalik Sára, Ecsédi Dániel
8. hely, Nekem8! csapat: Rácz Boglárka, Fehér Iván, Borbély Bálint
6. évfolyam
1. hely, Kiborg 2.1 csapat: Gál Nándor, Kovács Vid, Somodi Zalán Botond
5. hely, EV3 Team csapat: Ávár Bence, Balis Dominik, Kohut Márk
10. hely, Manók csapat: Ádány Balázs, Jászói-Nagy Gergő, Zelenyánszki András
7-8. évfolyam
1. hely, E-VaDúl csapat: Dúl András, Varga Ádám
Felkészítő tanárok: Halász Alexandra, Kiss Róbert.
Média megjelenések:
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delutan-2017-03-18-i-adas-3/
http://keol.hu/kecskemet/a-robotikarol-szolt-a-szombat-a-banyaiban
http://hiros.hu/egyeb/sport/a-banyaiban-merkoztek-meg-a-robotika-legjobbjai

You are here: Home VIII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny - regionális döntő