Életképek

Címlap

Kutatók éjszakája

Kutatók Éjszakája 2017 a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban

2017. szeptember 29-én már negyedik alkalommal vett részt a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium a Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozatban. Évről-évre egyre többen döntenek úgy, hogy a péntek estéjüket a gimnázium értékes és színvonalas programjain töltik. Nagyon sok visszatérő vendéget fogadhatott az iskola, hiszen az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy a hagyományos programok mellet mindig találhatnak maguknak valami újat és rendkívülit. Ennek reményében érkezett most is a több mint ezer résztvevő.

A természettudományi szekciók ebben az évben is látványos és izgalmas kísérletekkel várták az érdeklődőket:

A biológia laborban „Főszerepben a papucsállatka” című programon vehettek részt a látogatók. A Sejted-e, mit rejt egy sejt? kérdésre például a sejtszépségverseny illetve az egyedi munkaállomásokon végzett kísérletezések nyújtottak választ. A résztvevők Korsósné Jávorka Zsuzsanna és Borsos Katalin tanárnők valamint Szabó Ödön tanár úr segítségével tanulhattak többek között a sejtosztódásról, a fotoszintézisről és ozmózisról.

Az iskola fizika tanárai, Bakk János, Szittyai István és Varga József több területről mutattak be illetve próbáltattak ki kísérleteket az érdeklődő résztvevőkkel. Többek között a molekuláris gasztronómia rejtelmeibe vezettek be a lávasütivel, gejzírt hoztak létre az előadóban folyékony nitrogén segítségével, és kísérleti célból egy rézüst is az asztalra került. Mindenkit nagy lelkesedéssel töltöttek el a hőkamera segítéségével végzett szó szerint és valóban látványos kísérletek.

Reiterné Makra Zsuzsanna és Vargáné Hajdú Mária kémiatanárok a látszólag azonos, de mégsem egyforma anyagokat vallatták. Az előadások között mindenki kipróbálhatta a háztartásban fellelhető anyagok eddig ismeretlen tulajdonságait, és magyarázatot találhatott a jelenségekre.

Szokásos módon az Aulában ismerkedhettek az érdeklődők a XXI. század egyik legdinamikusabban fejlődő tudományával, a robotikával. A MINDSTORMS NXT/EV3 robotok programozásának egyszerűségét interaktív módon tehetséges diákok segítségével próbálhatták ki az érdeklődő gyerekek, felnőttek. A legkisebbek kipróbálhatták a bányais diákok által programozott távirányítású robotokat, valamint "játszhattak" távirányítású robotversenyt.

Az érdeklődők betekinthettek a WRO (World Robot Olympiad) Costa Ricában megrendezésre kerülő világbajnoki döntőjére készülő bányais csapat munkájába is. A döntőn 55 ország bajnokcsapatai mérik össze tudásukat az Open Senior kategóriában. A tizedikes és tizenkettedikes diákokból álló csapat a világbajnoki döntőre készült kutatási projektjét mutatta be angol és magyar nyelven.

Az időjárás ebben az évben is kegyes volt a természettudományok iránt elkötelezett látogatókhoz. Az iskolaudvaron a fizika és a kémia mint küzdősportok szereplői mutatkoztak be. A fizikatanárok csapata kiegészült Kiss Róbert és Labancz István tanár urak csapatával, és együtt mutatták meg, hogyan birkózik egy acélhordó a légnyomással; hogyan küzd a klórmolekula a különböző színű lézerfénnyel; hogyan harcol a feketeöves oxigén az elektronokért különböző ellenfelek esetén. A leggyorsabb mérkőzések a robbanások voltak: a robbanási határ alatt süvöltő lángcsóvát, kiegyenlítettebb erőviszonyok estén szép lángnyelveket vagy szikraesőt lehetett látni.

Geológia és kőzetmikroszkópia témakörben a Szegedi Tudományegyetem neves oktatói, Schubert Félix és M. Tóth Tivadar Hegyet az Alföldnek!, Hány fokon forrt az ősleves?, Az Alföld vulkánjai és Homokok közelről címmel tartottak nagy érdeklődéssel övezett előadásokat.

A természettudományos szekciók mellett idén is nagy sikert aratott Berkecz tanár úr hagyományos Ördöglakatok programja, ahol a legkisebbektől kezdve a legnagyobbakig próbálták megfejteni a néha szó szerint is lebilincselő játékok megoldásait. A szabadulószoba új színfoltja volt az estének: a résztvevők éjszakába nyúlóan keresték a „kulcsot” a különböző fejtörők segítségével.

Folytatódott a humán tudományok megjelenése a programok között: dr. Ujlaky István idén Nagy-Britannia, a XIX. század szuperhatalma címmel tartott előadást, míg Jankay Éva Hamupipőke meseautóban címmel a két háború közötti magyar filmek elemzésével boncolgatta a címben sokat sejtetett problémát.

A felfrissülni vágyókat Egy csepp egzotikum címmel Teaház fogadta Sántáné Beke Anikó rajztanárnő Indonéz élményeim című kiállításának festményeivel. A kiállított képek a 10 hónapos ösztöndíj során az ISY (Indonéz Művészeti Egyetem)-en készült alkotások voltak. Különleges élményt nyújtott „A Fény és Árnyék Birodalma - az árnyékszínház világa” című program, ahol az érdeklődők részvételével mutatták be az árnyékszínház történetét és műfajait.

A szaktanárok és előadók munkáját több tucat bányais diák segítette – a visszajelzések alapján a látogatók legnagyobb megelégedésére.

Az udvari kísérletekről készült VIDEÓ itt látható.

Felvételek

You are here: Home Kutatók éjszakája