Életképek

Címlap

SzTE Kutatóiskola konferencia

2017.12.15-én rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara a 2016/2017-es Kutatóiskola pályázaton nyertes intézmények számára a projektbemutató konferenciáját.
A konferencián egyetemi oktatók előadásai mellett a Kutatóiskola programban részt vevő intézmények diákjai is tartottak előadásokat, amelyekben bemutathatták az egyetem által támogatott kutatási program megvalósítását.
A Bányait a lebonyolított négy kutatási projektben résztvevő diákok képviselték. A robotika témájú előadásaik után a közönség kérdéseire is válaszolniuk kellett.
Az egyetemi oktatók és a résztvevők egyöntetű véleménye szerint a megvalósult kutatások és előadások nagyon magas színvonalat képviseltek.
A Bányai részéről a projektekben részt vevő diákok:
Kaptás Flóra, Nyíri Anna Eszter, Mihalik Dániel, Rácz Zsombor, Venyingi Fanni (10. évfolyam), Hegedűs András (11. évfolyam), Finta Imre, Szakali Benedek (12. évfolyam).
A kutatások vezetője az intézmény részéről: Kiss Róbert.

You are here: Home SzTE Kutatóiskola konferencia