Életképek

Címlap

IX. Robotprogramozó országos csapatverseny

2018 március 24-én (szombaton) iskolánk megrendezte a IX. Robotprogramozó országos csapatverseny regionális döntőjét a közoktatás 5-8. évfolyamára járó diákok számára.
A versenyt hagyományteremtő céllal indítottuk 2010-ben. Az idei tanévben közel 110 csapat nevezett az ország teljes területéről, 40 iskola 300 diákja vett részt a versenyen. A jelentkezők számát tekintve rendezvényünk az ország legnagyobb robotversenye, amelyre a legjobb általános iskolás korú programozók neveztek be.
A nagy jelentkezőszámra való tekintettel a regionális döntőket az ország három városában egy időben rendeztük és a három helyszínről a legjobbak jutottak be az áprilisi döntőbe. A kecskeméti helyszín volt a legnépesebb, a jelentkezők fele érkezett a Bányaiba a szombati fordulóra. Ez mintegy 150 diákot és 30 felkészítő tanárt jelentett.
A Bányais csapatok eredményei:
5. évfolyam:
5. hely és döntős: Ducks (Halasi Áron, Kapás Dávid, Futó Xavér)
8. hely és döntős: Kisgimisek (Kovács-Bánhalmi Hédi Zita, Petrányi Lilla, Nagy Korina Vanda)
21. hely: BMB Team (Coulibaly-Rácz Médea Zília, Bóta Benedek, Fekete Balázs)
6. évfolyam:
3. hely és döntős: Ke-Ro-Bo (Bakos Péter, Hegedűs Bálint)
5. hely: VIB (Rácz Boglárka, Rácz Virág, Fehér Iván)
6. hely: T(h)reetop (Nyíri Kata Luca, Mihalik Sára, Ecsédi Dániel)
7-8. évfolyam:
19. hely: Panzerkampfwagen (Pap Nándor, Nagy Lőrinc)
22. hely: Kiborg 2.2 (Gál Nándor, Kovács Vid, András, Somodi Zalán Botond)
Felkészítő tanárok: Halász Alexandra, Kiss Róbert, Krett György.

További képek

You are here: Home IX. Robotprogramozó országos csapatverseny