Életképek

Címlap

WRO _

Minden bizonyára a gimnáziumunkban működő robotika oktatásnak is köszönhető az a siker, amelyet a múlt hét végén ért el egy budapesti egyetemistákból álló csapat, köztük egy volt Bányais diákkal.
Idén először került megrendezésre Magyarországon a "World Robot Olympiad" (WRO) egyetemistáknak szóló versenyszáma (Advanced Robotics Challenge).
Az idei évben a feladat egy önállóan működő robottal megvalósított "Bowling játék" volt.
A tét a világbajnoki döntőre történő kijutás volt, amelyet novemberben rendeznek Indiában.
A versenyt a Budapesti Műszaki Egyetem másodéves mechatronika szakos hallgatóiból álló csapat nyerte. A csapat konstruktőre a Bányai Júlia Gimnázium egykori diákja, Kiss Ádám, aki kecskemétiként nemcsak az iskolának, hanem a városnak is elismerést hozott.
A csapat további tagjai:  Lengyel Richárd, Sléber Botond (BME Mechatronika szak)
"Coach": Wesely Norbert (Oxford, Imperial College)
Mindez a robotika és a műszaki tudományok népszerűségének növekedését jelzi Magyarországon. Ezen belül egy újabb, részben kecskeméti siker példázza azt, hogy a városban, iskolánkban elindult folyamatok, amelyek a XXI. század vezető tudományának, a robotikának az erősödését jelzik, a jó irányban haladnak.

Honismeret 2016

"Budapest a forradalmak városa" Országos Történelmi Tanulmányi Versenyen Lantos Tamás 11.A és Nagy Gerg? 11.B I. helyezést értek el.

Sportsikerek

Bakó Ferenc 10.B Országúti kerékpáros versenyen országos 2. helyezést ért el. Zsoldos László 11.A az Atlétika Diákolimpián a 400m-es síkfutás  számban országos dönt?be jutott.

Lángész kerestetik!

2016. április 26-án rendezték meg a "Lángész kerestetik" természettudományi vetélked? dönt?jét. Az Földgázszolgáltató ZRt. által alapított versenyre a regionális dönt?kb?l a legjobb 10 csapat jutott be. A dönt?t az FGSZ siófoki központjában rendezték. A csapatoknak a földgázhoz kapcsolódó fizikai, kémia, földrajzi feladatok mellett az FGSZ történetével kapcsolatos kvíz kérdésekre is válaszolni kellett. A nagyon er?s mez?nyben iskolánk "Bármi" nev? csapata a VI. helyezést érte el, és ezzel az iskolai alapítvány számára is nyert 300 000 Ft-ot.
A csapat tagjai: Kaptás Flóra, Rácz Zsombor, Venyingi Fanni 8.A
Felészít? tanárok: Brenyóné Malustyik Zsuzsanna, Kiss Róbert, Korsósné Jávorka Zsuzsanna.

London Bridge

2016. április 24-én vasárnap rendezték a London Bridge angol nyelvi verseny országos dönt?jét, ahol iskolánkat hat tanuló képviselte. Farkas Eszter 6.A országos 1. helyezett, Német Hédi, Nyíri Anna Eszter és Zsoldos Zsuzsa 8.A 2. helyezettek lettek. Piskolti János 6.A 5., Tormási Zsombor 6.A 7. helyezést értek el. Felkészít? tanár: Rebek Renáta.

VII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny

2016.04.23-án szombaton rendezte meg iskolánk a VII. Robotprogramozó Országos Csapatverseny dönt?jét, 5-8. évfolyamos diákoknak.
Az iskolánk által alapított verseny dönt?jébe a soporoni, hajdúböszörményi és kecskeméti regionális fordulók legjobb robotprogramozó csapatai jutottak be. A nevezések alapján az ország egyik legnagyobb robotversenye zajlott szombaton a Bányaiban. A rendezvényt Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg.
Az egész napos versenyen nagyon szoros és kiélezett küzdelem zajlott. A csapatoknak MINDSTORMS robotokat kellett programozni úgy, hogy önállóan megoldják az akadálypályán kit?zött feladatokat. A megoldásokat szakmai zs?ri értékelte. Egyöntet? vélemény szerint a dönt?n résztvev? csapatok kiemelked? programozói tudásról tettek bizonyságot.
Gimnáziumunkat 5 csapat képviselhette a három korosztályban.
Eredményeik:
5. évfolyam:
Országos II. hely - Kohut Márk, Kovács Vid, Somodi Zalán 5.B
6. évfolyam:
Országos VI. hely - Góbor Bence, Mihalik Bálint, Piskolti János 6.A
7-8. évfolyam:
Országos III. hely - Mihalik Dániel, Nyíri Anna Eszter 8.A
Országos VI. hely - Kaptás Flóra, Rácz Zsombor, Venyingi Fanni 8.A
Országos IX. hely - Dúl András, Varga Ádám 7.A
Felkészít? tanárok: Halász Alexandra, Kiss Róbert.
http://hiros.hu/robotika-donto-a-banyaiban---jol-szerepeltek-a-kecskemeti-diakok
http://keol.hu/kecskemet/gaal-jozsef-nyitotta-meg-a-robotversenyt-a-banyaiban

MOZAIK Tanulmányi Verseny

A MOZAIK Tanulmányi Verseny Angol nyelv 7-8. osztály kategóriában Nyíri Anna Eszter 8.A az országos dönt?n 5. helyezést ért el. Felkészít? tanár: Rebek Renáta.

Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny

2016. április 22. és 24. között Szegeden rendezték az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny dönt?jét, ahol Molnár Balázs 10.A III. helyezést ért el. Felkészít? tanár: Borsos Katalin.

Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny

A Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny ünnepélyes eredményhirdetésére négy bányais tanuló utazott 2016. április 23-án szombaton Budapestre. Török Ágoston 6.A 1. helyezést (felkészít? tanár: Varga József, Aszódiné Pálfi Edit), Simon Dániel Gábor 10.A (Varga József, Bogdányné Pigniczki Erzsébet) és Hermann Péter Pál 9.B 11. helyezést (Reiterné Makra Zsuzsanna), Szász Attila 8.A 15. helyezést (Varga József) ért el.

Szakács Jen? Megyei Fizikaverseny

A Szakács Jen? Megyei Fizikaverseny dönt?jében Simon Dániel Gábor 10.A 1. helyezést, Karádi Kende 11.B 2. helyezést, Coulibaly Patrik 12.A 3. helyezést, Varga Ákos 9.A 3. helyezést, Molnár Balázs 4. helyezést, (felkészít? tanár: Bakk János) és Szakali Benedek 10.B 6. helyezést ért el (Varga József, Bakk János).

Bánki Lego Nap

Iskolánk egy csapata els? alkalommal indult el az Óbudai Egyetem hallgatói önkormányzata által szervezett robotika versenyen 2016.04.19-én. Az V. Bánki Lego Nap rendezvény keretei között lebonyolított versenyen Szakali Benedek 10.B, Szedresi Luca 10.A és Veliczky Barnabás 10.B összetétel? csapatunk a III. helyezést érte el.

Érettségizőknek

Érettségi vizsganapok:
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/erettsegi_2017tavasz/erettsegi_idopont_2017_maj_jun.pdf

Az írásbeli érettségi dolgozatok megtekintése:
2017. június 6. 7.30-15.30

Szóbeli érettségi vizsgák:
12.A érettségi bizottsága: június 19-20.
12.B érettségi bizottsága: június 21-23.
Előrehozott érettségik bizottsága: június 23-24.

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák:
2017. június 8-15.

 

Fizika érettségi
Emelt szint, mérések képei, 2017
Középszint, kísérletek képei, 2017

 

Hímzésmustra

2016. 04. 19- én a  7. A osztály diákjai technika óra keretében  ellátogattak a Népi Iparm?vészeti Gy?jteményben megrendezésre kerül?  Hímzésmustra cím? kiállításra. A gyerekek tárlatvezetéssel egybekötve díszít? hímzéseket sajátíthattak el a kecskeméti díszít?m?vészeti szakkör tagjainak vezetésével. Ezúton köszönjük a közrem?ködést Mucsi Jen?né Erzsike néninek illetve a szakkör többi tagjának segítségét, valamint Kriskóné Dávid Mária gy?jteményvetet?nek, hogy élménnyé tette a gyerekek számára a hímzést. Kísér? tanár: Sántáné Beke Anikó rajz- és technika tanár. További képek a Galériában.

Mercedes-Benz gyárlátogatás

2016. 04. 13- án a 6. A osztály látogatást tett a kecskeméti Mercedes – Benz  gyárban. A gyárlátogatás során a gyerekek bepillantást nyertek a legmodernebb technológiát alkalmazó autógyártás folyamataiba. A közel 2 órás program alatt a gyerekek személyesen megtapasztalhatták, hogyan születik a Mercedes- Benz CLA-, a B- osztály valamint a CLA- Shototing Brake.

You are here: Home