Életképek

Címlap

Évfolyamelső

A Bányai Júlia Gimnázium nevelőtestülete által alapított „Évfolyamelső" cím az iskolai teljesítményben is megmutatkozó szorgalom és tehetség elismerésére hivatott. Bízunk benne, hogy az iskolai elismerés ezen új formája további motivációt fog jelenteni diákjainknak kiemelkedő teljesítmények elérésére.

1. Az Évfolyamelső cím az iskolai teljesítményben is megmutatkozó szorgalom és tehetség elismerésére hivatott.

2. Évfolyamelső minden évfolyamon egy és csak egy tanuló lehet.

3. Az osztályfőnök a kitűnőket (annak hiányában a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulókat) terjeszti fel.

4. Az Évfolyamelső címet az kapja, aki szorgalma, tudásvágya, órai aktivitása, tanuláshoz való hozzáállása, tanulmányi versenyeredményei, év végi bizonyítványa alapján az évfolyamon a legjobb.

5. Rossz és változó magatartású tanuló nem lehet Évfolyamelső.

6. Az Évfolyamelső címet 5.-11. évfolyamon a tanévzáró ünnepségen, 12. évfolyamon a ballagási ünnepségen az iskola igazgatója vagy megbízottja adja át.

7. Az Évfolyamelső személyéről a(z évfolyamonként) két osztályfőnök javaslata alapján a „Kuratórium” dönt.

8. Az Évfolyamelső oklevelet és egy reprezentatív, gravírozott tollat kap ajándékba.

 

Bányai Júlia-díj

 

A Bányai Júlia-díj odaítélésének elvei

 

 A díjat az iskola fennállásának 50 éves évfordulójára alapította a nevelőtestület az 1998/99. tanévben a nyolc éven át kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő tanulók számára.

 

A díjat a ballagáson nyújtja át az igazgató a mindenkori végzős diákok közül azoknak, akiket a nevelőtestület az évfolyamon tanító szaktanárok javaslatát figyelembe véve arra érdemesnek ítél az alábbi szempontok alapján:

1.Tanulmányi eredménye a nyolc év folyamán kiemelkedő volt (4,7 – 5,0 között).

2. Az OKTV-n, OÁTV-n illetve ezeknek megfelelő szintű versenyen 1-20. helyen végzett, és valamely helyezését az utolsó négy évben érte el. (Az alsó négy évfolyamon elért eredményei is figyelembe vehetők, de nem elégségesek.)

ÉS/VAGY

Több közép- ill. felsőfokú nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkezik vagy kiemelkedő tevékenységet végez a művészetek, kultúra, sport területén (néptánc, ének, hangszeres zene, képzőművészet stb).

 

Magatartása ellen a nyolc év folyamán jelentős kifogás nem merült fel, tanárait, osztálytársait tiszteli, az osztály- és iskolaközösség érdekében –lehetőségeihez mérten– feladato(ka)t vállalt.

 

A döntést a nevelőtestület hozza a 12.évfolyam jegyeit záró értekezletével egy időben.

IMIP - Éves értékelés


AZ ISKOLAI MIN?SÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÉVES ÉRTÉKELÉSE

2011/20112. tanév

 

Az IMIP végrehajtásának éves értékelését az intézmény ellen?rzési, értékelési rendszerének összefoglalója alapján elvégeztük, melynek eredményét az alábbiakban ismertetjük.

Ebben a tanévben kiemelked? jelent?ség? feladatunk volt a XXI. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny megrendezése, amely 2011 júniusától 2012 áprilisáig folyamatos feladatot adott.

TANULÓK

1.Tanulmányi munka

Az éves munkaterv, a pedagógiai program és a tanmenetek szerint folyamatos volt a munka. Ellen?rzése a dokumentumok (elektronikus napló, ellen?rz?k, stb.) alapján rendszeres volt. Az iskolai tanulmányi átlag 4,381,az utóbbi három évben évente kb. 0,05-dal emelkedett.

2.Tanulmányi versenyek, eredmények

Mellékeljük az ez évi versenyeredményeket, amelyek h?en tükrözik ezen a területen az IMIP-ben és a pedagógiai programban rögzített célkit?zések teljesülését (a tanév végi beszámoló melléklete).

3.Magatartás, szorgalom.

Folyamatos volt az együttm?ködés az egy osztályban tanító tanárok között. A tanév folyamán kétszer, a félévzáráskor az egy osztályban tanító tanárok konferencián egyénenként értékelték a tanulók magatartását, szorgalmát, el?menetelét, és személyiségük fejl?dését. (Magatartás átlag: 4,46, szorgalom: 4,34.)

4.Fegyelem

Amikor szükségesnek ítéljük, rendkívüli szül?i értekezletet és iskolagy?lést hívunk össze.

Azt állapíthatjuk meg, hogy az iskolai fegyelmi helyzetre folyamatosan figyelnünk kell.

Az ügyeleti rendszer folyamatosan m?ködik, naponta négy pedagógus ügyelt az óraközi szünetekben a folyosókon és az udvaron.

 

 

5.Jutalmazások (motiváció)

Évi két alkalommal, karácsonykor és a tanévzárón az iskola összes diákja el?tt oklevéllel, könyvjutalommal, az eredmények megnevezésével értékeltük tanulóink kiemelked? teljesítményét. A versenyeredményekr?l, a különböz? rendezvényeken iskolánkat képvisel? diákok teljesítményér?l az iskolai honlapon folyamatos tájékoztatást nyújtunk.

Kiemelked? tanulóink iskolai alapítványi ösztöndíjra pályázhattak, amelyet a tanévzáró ünnepségen kaptak meg. A diákok egyéb alapítványi támogatásra is pályázhattak tanulmányaik el?segítésére (pl. KöMaL el?fizetés).

A ballagáson három tanuló vehette át az iskola legmagasabb elismerését, a Bányai Júlia díjat, egy tanuló pedig Évfolyamels? díjat.

Az 5 – 11. évfolyam évfolyamels? diákja a tanévzárón vette át elismerését az iskola közössége el?tt.

Megvalósítottuk a bejáratnál a „dics?ségtáblát”, amelyre folyamatosan kikerülnek a legjobb eredmények és a legjobbak fotói.

6.Bels? mérések

A pedagógiai program szerint a 8. év végén megtartottuk matematikából és magyarból a bels? vizsgát.

7.Küls? mérések

A kompetenciamérés, melynek eredménye (a tanév végi beszámoló melléklete) mutatja, hogy iskolánk eredményei a nyolcosztályos gimnáziumok eredményeinél is jobbak.

PEDAGÓGUSOK

8.Munkaközösségi szakmai munka

Az éves munkaterv szerint folyamatos volt. Az egyes munkaközösségek vállalt feladataikat teljesítették. Pl. idegen nyelvi - m?fordító versenyek, idegen nyelvi karácsonyi party, francia délután, matematika feladatbank kialakítása az évközi mérésekhez, egységes értékelési rendszerhez, bels? méréshez, magyarból, matematikából bels? mérés,robotikából országos verseny szervezése, testnevelésb?l a mindennapos testnevelés megvalósítása (játékórák), sportnap, pontszerz? verseny matematikából, stb.

ISKOLA

9.Alapítványi támogatással folytatódott az osztálytermek kifestése, függönyök vásárlása.

10.Iskolai bels? szabályzatok

Ebben a tanévben folytattuk a bels? szabályzatunk alkalmazását, kiegészítését, finomítását, amelyben olyan szabályok találhatók, amelyek meglétét nem írja el? jogszabály, de az egységesség szellemében az iskolai életben fontosak. ABels? folyamatok szabályai dokumentum felkerült az iskola honlapjára, így a szül?k, tanulók és pedagógusok is érvényesíthetik a benne foglaltakat az iskolai élet különböz? területein.

11.Min?ségbiztosítás, intézményi önértékelés

Ebben a tanévben kiemelked? jelent?ség? feladatunk volt a XXI. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny megrendezése, amely 2011. júniustól 2012. áprilisig folyamatos munkát adott, és az iskola elismert min?ségi munkáját mutatja. A legnagyobb feladatot a támogatók keresése jelentette.

A versenyt 2012. március 14-18 között rendeztük, amelynek lebonyolításában a matematika munkaközösség irányításával az egész tantestület részt vett.

E tanév végén elégedettségi vizsgálatot végeztünk a 12. évfolyamosok körében. 15 kérdésb?l álló kérd?ívvel és 3 kifejt?s választ igényl? kérdéssel vizsgáltuk meg az elégedettségüket a Bányaiban töltött 8 évr?l.

Terveink szerint a vizsgálatot minden évben elvégezzük.

12.Pályázatok

Az iskola a tanév folyamán több sikeres pályázatot nyújtott be.

Eredményes pályázatot nyújtottunk be „Robotika szakkör és tehetségnap” címmel a Wekerle Sándor Alapkezel?höz, melynek révén 1.000.000 Ft támogatást nyert iskolánk. (NTP-KTMK-11-0068.)

A Nemzetközi Magyar Matematikaversenyhez 2.000.000 Ft minisztériumi és 500.000 Ft részönkormányzati támogatást kaptunk.

A TÁMOP 3.1.3 – 10/2 jel? sikeres pályázat eredményeként 215 millió Ft támogatást nyert el a fenntartó természettudományos laboratórium iskolánkban történ? kialakítására és a hozzá kapcsolódó szakmai fejlesztésekre.

A Városi Támogatási Programból 100.000 Ft-ot pályáztunk az országos robotversenyünk lebonyolításához.

4.000.000 Ft érték? támogatást nyertünk a TÁMOP-3.1.7-11/2 jel? „Referencia intézményi szerepkörre történ? felkészülés a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban” cím? pályázatunkkal.

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Kutatóiskola pályázatán iskolánk 50.000 Ft támogatást nyert.

Folyamatban van a TÁMOP 3.4.3 – 11/2 jel? Iskolai tehetséggondozás cím? pályázatunk, mellyel 20.000.000 Ft támogatást szeretnénk elnyerni.

 



A tehetséggondozáshoz kapcsolódó

rendezvények, programok

 

 

Id?pont

Rendezvény, program

2011.10 – 2012.03.

Bányais pontszerz? verseny 3 – 4. osztályosok számára (4 + 1 forduló)

2011.09.23.

Robotos diákjaink programvezet?ként részt vesznek a Kutatók éjszakája programján

2011.10.11.

Iskolai m?fordító verseny angol nyelvb?l

2011.10.18.

Iskolai m?fordító verseny német nyelvb?l

2011.11.12.

Diákjaink részvétele a Hlavay József Országos Környezettudományi és M?szaki Diákkonferencián az Ember és energia szekcióban

2011.12.08.

„Meet the Scientist” – dr. Röst Gergely matematikus el?adása és természettudományos bemutató program

2011.12.16.

Vállalkozónak születni kell.” – a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány vitanapja

2012.02.17.

Zrínyi Ilona Matematikaverseny iskolánkban

2012.03.14 – 18.

XXI. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny iskolánk rendezésében

2012.03.31.

Kalmár László Matematikaverseny iskolánkban

2012.04.05.

Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos dönt? iskolánkban

2012.04.21.

III. LEGO Robotprogramozó Országos Csapatverseny iskolánk rendezésében

 

 

A 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek

értékelése, feladatok

A Tanulási környezet jelentés alapján:

az iskola épületének állaga közepes (ez a budapesti és megyeszékhelyi iskolák 55 %-ában van így);

felújítási munkák az utóbbi 10 évben nem folytak (ez a budapesti és megyeszékhelyi iskolák 75 – 80 %-ára jellemz?);

a tanulók családjának anyagi és szociális helyzete romlott (az el?z? évi 8,66-os index 7,23-ra csökkent) – ez a mutató a városi és megyeszékhelyi gimnáziumok átlagánál kicsit magasabb, de a budapesti gimnáziumok átlagát nem éri el – lényeges a csökkenés, mint tendencia;

a tanulási nehézséggel küzd? tanulók arányából képezett index iskolánkban 1,96, ami magasabb mindegyik összehasonlítási csoport indexénél (az országos átlag konfidencia intervalluma 0,93–1,16, a megyeszékhelyi gimnáziumoké 1,12–1,44, a budapestieké 0,51 – 1,07). Ennek alapvet? oka, hogy a 10. évfolyamon 2 f?, a 6. évfolyamon pedig 1 f? BTMN-es tanuló vett részt a mérésben;

kiemelt figyelmet érdemel, hogy a fegyelemre vonatkozó index értéke -4, a motivációra vonatkozó index 2. Erre fokozott figyelmet kell fordítani annak ellenére is, hogy a mérés kapcsán az erre vonatkozó adatok szubjektív megítéléseken is alapulnak (vagyis ha magasabb az elvárás, akkor alacsonyabb értéket kapott ez a terület az értékeléskor).

Az Összefoglaló jelentés alapján:

A telephely létszámadatai csak annyiban érdekesek, hogy családi háttér indexe (CSH-indexe) elegend? számú tanulónak van, így a részletes elemzésben figyelembe tudták venni ezt is, illetve jelzi, hogy az egyes évfolyamokon 1–2 hiányzó tanuló volt a méréskor.

Fontos megjegyezni, hogy a 6. évfolyamon viszonylag alacsonyabb (77,6 %) azoknak a tanulóknak a száma, akik CSH index-szel rendelkeznek, vagyis értékelhet? módon kitöltve visszahozták a háttér kérd?ívet. (a 8. és a 10. évfolyamon 94 – 95 %).

Az átlageredmények táblázataigen szép képet mutat. Az összehasonlításban az országos átlaghoz, a nyolcosztályos gimnáziumok átlagához és a nagy nyolcosztályos gimnáziumok (legalább 108 tanuló a három évfolyamon) átlagához hasonlítják a mi eredményeinket. Mindegyikt?l szignifikánsan jobb eredményt értünk el.

A telephely eredménye a tanulók CSH-indexének tükrében táblázat azt mutatja, hogy ha az ország összes iskolájában a mi diákjainknak megfelel? CSH-indexszel rendelkez? diákok eredményeit nézzük, akkor minden évfolyamon mindkét kompetenciaterületen szignifikánsan jobb eredményt értek el diákjaink. A nyolcosztályos gimnáziumokhoz viszonyítva matematikából a 8. és 10. évfolyamon valamint szövegértésb?l a 6. évfolyamon a képzési forma alapján elvárható eredményt érték el diákjaink, matematikából a 6. és szövegértésb?l a 8. és 10. évfolyamon pedig jobbat.

A telephely eredményei a tanulók korábbi eredményének tükrébentáblázat szerint a tényleges eredmény az országos eredmények alapján várhatónál jobb (kivéve a 8. évfolyamon a szövegértés eredményt, ahol a várhatóval megegyezik), a nyolcosztályos gimnáziumok várható eredményével általában megegyezik, kivéve a 10. évfolyamon a szövegértést, ami a várható eredménynél jobb. Összességében a tanulók korábbi eredménye alapján elvárható, vagy annál jobb teljesítményt produkáltak diákjaink.

A telephely eredménye az eddigi kompetenciamérésekbentáblázataazt mutatja, hogy matematikából a 2011. évi 8. évfolyam gyengébb eredményt ért el, mint a 2010. évi 8. évfolyam, valamint szövegértésb?l a 6. évfolyam gyengébb eredményt ért el, mint a 2008. és a 2009. évi. Ugyancsak szövegértésb?l a 8. évfolyam eredménye viszont jelent?sen jobb, mint a 2010. évi évfolyamé. Ezek az összehasonlítások viszonylag keveset jelentenek, hiszen a különböz? évfolyamok összetétele jelent?sen különbözhet. Ugyanakkor nem tapasztalható tendenciaszer? javulás vagy romlás az évfolyamok között.

Az alapszintet el nem ér? tanulók aránya táblázat azt mutatja, hogy a 8. évfolyamon matematikából volt 3 %-nyi (2 f?) olyan tanulónk, akiknek képességszintje nem érte el az alapszintet. (Egyikük jelenleg már külföldön tanul.)

Az iskolánk eredményénél szignifikánsan jobb eredményt elért telephelyek száma:

 

 

Évf.

Jobb eredményt elért telephelyek száma (összes telephelyek száma)

 

Országosan

Nyolcosztályos gimnáziumok között

Nagy nyolcosztályos gimnáziumok között

Matematika

6.

21 (2710-b?l)

5 (89-b?l)

1 (33-ból)

8.

50 (2790-b?l)

12 (93-ból)

7 (33-ból)

10.

24 (1670-b?l)

9 (87-b?l)

5 (32-b?l)

Szövegértés

6.

7 (2710-b?l)

6 (89-b?l)

2 (33-ból)

8.

9 (2790-b?l)

4 (93-ból)

2 (33-ból)

10.

14 (1670-b?l)

7 (87-b?l)

3 (32-b?l)

 

 

Az egyes képességszinteken lév? tanulók aránya:

 

 

 

Évf.

Az adott képességszinten lév? tanulók aránya (%)

 

2.

3.

4.

5.

6.

7.

Matematika

6.

0

4,5

38,8

38,8

13,4

4,5

8.

1,5

1,5

13,6

43,9

30,3

9,1

10.

0

0

3,1

33,8

38,5

24,6

Szövegértés

6.

0

4,5

26,9

49,3

10,4

9,0

8.

0

0

6,1

16,7

63,6

13,6

10.

0

0

0

12,3

49,2

38,5

 

 

(A 6. évfolyamon a 3. képességszint, a 8. és 10. évfolyamon a 4. képességszint az alapszint.)

 

Feladatok:

A tanulók anyagi, szociális helyzete romlásának következményeire az iskolai nevelési-oktatási folyamatban fokozott figyelmet kell fordítanunk.

Er?sítenünk kell a tanulók motivációját, illetve a fegyelmet, ez segíthet az eredmények további javításában.

A felmérésekkor fokozott figyelmet kell fordítanunk a szül?i kérd?ívek begy?jtésére, ez alapozhatja meg a CSH-index teljesebb kör? értékelését, az eredmények kiértékelésekor a figyelembe vételét.

Az egyes évfolyamok átlagos eredményei jók, a figyelmet a pozitív és negatív irányban kiemelked? tanulókra kell fordítani.

=Az alapszintet el nem ér? tanulók (jelenleg már csak 1 f?), illetve a közvetlenül az alapszint feletti eredményt elér? tanulók felzárkóztatására, képességeinek fejlesztésére külön figyelmet kell fordítani.

=A kiemelked? képesség? tanulók további fejlesztése, számukra szakköri lehet?ségek biztosítása.

Az iskolai min?ségirányítási programhoz kapcsolódó intézkedési terv szerint a 2010. évi kompetenciamérés eredményét az I. félévi nevel?testületi értekezleten (2011. november 8.) dolgozta fel részletesen a testület. A 2011. évi mérés kiértékelése után a feladatok a tanévzáró értekezleten elfogadásra kerül? intézkedési terv részét képezik majd.

 

 

 

 

 

 


Intézkedési terv

a 2012/2013. tanévre

(az el?z? évben megfogalmazott célkit?zések megvalósításának folytatása, néhány új feladattal kiegészítve)

Az Intézkedési tervet a nevel?testület elfogadta, megállapodott abban, hogy ahol még szükséges, a következ? tanév elején a részleteket kidolgozza.

Határid? a részletek kidolgozására: 2012. szeptember 30.

Megvalósítás: 2012/2013. tanévt?l a határid?ig kidolgozott részletek alapján.

Felel?s: min?ségbiztosítási csoport

1.Díszítés, tisztaság

·Továbbra is kérjük és várjuk a szül?k segítségét a tantermek kifestéséhez

·A tantermekben a hátsó faliújság legyen informatív és esztétikus minden osztályban (pl. programok, kultúra). Az osztályf?nökök biztassák a diákokat erre.

·A tantermek napközbeni tisztaságára figyeljen minden szaktanár, ha szükséges, tegye szóvá az osztályban. Az elektronikus naplóba jegyezze be a kirívó rendetlenséget.

·Készítsünk pontozási rendszert az osztálytermek esztétikusságának értékelésére.

·Javítani kell az együttm?ködést a takarító céggel.

2.Személyes tör?dés

·Tudatosítani kell a tanulókkal, hogy a nevel?testület elvként vallja, hogy tanórákon és azon kívül is tör?dik a diáksággal.

·Felmérés a személyes tör?déssel kapcsolatosan (bels? kérd?ív alapján).

3.Fegyelmezettség

·A tantestületnek egységes alapelveket kell vallania e téren.

·Ezeket következetesen kell alkalmazni.

·Ugyanazon vétségért ugyanazt a büntetést kell adni.

·A magatartás és szorgalom elbírálásának elvi ajánlását mindenki ismerje, és lehet?leg tartsa szem el?tt az értékelésnél.

·A hiányzásokat precízen adminisztrálni kell és a törvényi kötelezettséget betartani.

·A tanulók fegyelmezettségével kapcsolatban sok probléma merült fel az utóbbi id?ben. A kollégák igen sok fegyelmezési módszert alkalmaznak. Munkaértekezleten folytatjuk a megbeszélést, a szükséges teend?k és a módszerek kidolgozását.

4.Érdekl?dés felkeltése

·Alkalmazzuk bátran továbbra is a motiváció érdekében a dicséretet, a pozitív meger?sítést, mint módszert. Még jobban hangsúlyozzuk azt az elvet, hogy ”Amit megtanulsz, azt nem vehetik el t?led”.

·Törekedjünk annak az érzésnek a megismertetésére, hogy a tanulás, a tudás örömet is jelenthet, okozhat.

·Továbbra is készüljenek fotók az eredményesen szerepl? tanulókról és a bejáratnál az „Akikre büszkék vagyunk” vitrinben kerüljenek bemutatásra eredményeikkel együtt.

·Ahhoz, hogy a diákság minél jobban elfogadja a követelményeinket, szembesíteni kell ?ket az érettségi utáni elvárásokkal (pl. elhelyezkedési lehet?ségek, problémák, pályakezdés, családalapítás nehézségei). Ehhez vegyük igénybe küls? el?adók segítségét is. Építsük be a témát az osztályf?nöki órákba, Bányais napba stb.

5.A kompetenciamérés eredményeinek vizsgálata

A kompetenciamérés eredményeit az érintett szakmák megvizsgálják, az eredményeket a nevel?testülettel ismertetik.

Határid?: 2013. február 28.Felel?sök: magyar és matematika munkaközösségek

A munkaközösségek megvizsgálják, hogy saját területükön a kompetenciamérés eredményib?l levonható következtetések milyen módon hasznosíthatók, milyen változtatásokra van szükség az egyes kompetencia területeken a fejlesztéshez.

Határid?: 2013. április 15.Felel?sök: minden további munkaközösség

6.A bels? mérések folytatása

Határid?:2013. június 15.Felel?s: munkaközösségek

7.A diákok elégedettségének mérése

A tanév végén készüljön felmérés arról, hogy a diákok mennyire elégedettek a tanév ?ket érint? programjaival, valamint a nyolc éves oktatás és nevelés kapcsán kérdezzük meg a végz?sök véleményét a nyolcosztályos képzésr?l, programról.

Határid?: 2013. június 20.Felel?s: iskolavezetés és min?ségbiztosítási csoport

 

 

Havi program

      december

nap  esemény  megjegyzés 
1.    
2.     
3.     
4. Szakács Jenő Megyei Fizikaverseny iskolai fordulója 14-17 óra
5.     
6.  Latin OKTV  
7.  Szalagavató főpróba

14 óra - bányaisoknak

17.30 - külsősöknek

8.

Jelentkezési határidő hozzánk

Szalagavató

 

17 óra

9.   Alapítványi bál 19 óra
10.    
11.    
12.    
13. Budó Ágoston Fizikaverseny iskolai fordulója 14-17 óra
14. Arany Dániel Matematikaverseny 1. fordulója 14-18 óra
15.  Karácsonyi készülődés  
16.    
17.    
18.    
19.    
20.    
21. Utolsó tanítási nap a szünet előtt  
22. 1. tanításmentes munkanap  
23-január 2. Téli szünet  
24. Téli szünet  
25. Téli szünet  
26. Téli szünet  
27. Téli szünet  
28. Téli szünet  
29. Téli szünet  
30. Téli szünet  
 31. Téli szünet  

 

Szülői Munkaközösség szervezeti és működési szabályzata

A Bányai Júlia Gimnázium Szülői Munkaközössége

szervezeti és működési szabályzata

 

1.A szülői munkaközösség létrehozása, jogszabályi és anyagi alapjai

1.1.A Bányai Júlia Gimnázium szül?i munkaközösségét a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény {Ktv.} 59. § (1) bekezdése alapján a Bányai Júlia Gimnázium tanulóinak szülei, gondvisel?i (a továbbiakban szül?k) alkotják. A szülők a szülői munkaközösséget jogaik érvényesítése, kötelességeik teljesítése érdekében hozták létre.

1.2.A szülői munkaközösség az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 1.§-a alapján jött létre, amely szerint „…Az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van arra, hogy másokkal szervezeteket, illetőleg közösségeket hozzon létre vagy azok tevékenységében részt vegyen.” A törvény 5.§-a szerint a szül?i munkaközösség nem minősül társadalmi szervezetnek (nincs szükség a cégbírósági bejegyzésére), tevékenységét jelen szervezeti és működési szabályzat alapján végzi.

1.3.A szül?i munkaközösségre vonatkozó jogszabályok:

-a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény,

-a nevelési–oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet,

-az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet.

1.4.A szülői munkaközösség működésének anyagi feltételeit az iskola fenntartója a költségvetésben köteles biztosítani {Ktv. 102.§ (8)}.

 

2.A szülői munkaközösség tagsága, egyéni és szervezeti joggyakorlás

2.1.A szülői munkaközösségi tagság a tanulói jogviszonnyal automatikusan keletkezik, és a tanulói jogviszony megsz?űnésével automatikusan megszűnik.

2.2.A szülő ezen szervezeti és működési szabályzatnak megfelelően gyakorolhatja mindazokat az egyéni jogokat, amelyek őt mint a szülői munkaközösség tagját a közoktatási törvényből, annak végrehajtási utasításából, az iskola belső szabályzataiból valamint egyéb jogszabályokból eredően megilletik.

2.3.A szülői munkaközösség gyakorolja a közoktatási törvényben a szülői szervezetet megillető jogokat mindaddig, míg a Bányai Júlia Gimnáziumban másik szülői szervezet nem alakul. Másik szülői szervezet létrejötte esetén a szülőket megillető jogok gyakorlása a Ktv. 59.§ (2) bekezdése szerint történik.

 

3.A szülői munkaközösség adatai

A szervezet neve: Bányai Júlia Gimnázium Szülői Munkaközössége

Címe: 6000 Kecskemét, Nyíri út 11.

Képviselője: A választmány elnöke

 

4.A szülői munkaközösség feladata, szervezete, döntéshozatala

4.1.Osztály szülői munkaközösségek

4.1.1.Az egy osztályban tanuló diákok szülei osztály szülői munkaközösséget alkotnak. A szülői munkaközösség munkájában történő részvétel a szülő joga, ugyanakkor a szülő nem köteles részt venni a szülői munkaközösség tevékenységében.

4.1.2.Az osztály szülői munkaközösség feladata az osztályban tanuló diákok tanulmányi munkájának és közösségi tevékenységének támogatása, segítése, érdekeik képviselete, az osztály közösséggé válásának elősegítése. Az osztály szülői munkaközössége figyelemmel kíséri a tanulói jogok érvényesülését, a pedagógiai munka eredményességét.

4.1.3.Az osztály szülői munkaközössége együttműködik az iskolavezetéssel, az osztályfőnökkel, az osztály diákönkormányzatával.

4.1.4.Az osztály szülői munkaközösség gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyeket az iskola szabályzatai számára biztosítanak, dönt saját programjáról, tevékenységéről, a szervezeti és működési szabályzat keretei között meghatározza szervezetét, vezetését, megválasztja képviselőit.

4.1.5.Az osztály szülői munkaközössége véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet az iskola munkájával kapcsolatos bármely kérdésben.

4.1.6.Az osztály szülői munkaközösségének összehívását a megtárgyalandó téma megjelölésével az osztályban tanuló diákok szüleinek 20 %-a, az osztályfőnök, az iskolavezetés vagy az osztályban tanuló diákok 20 %-a kezdeményezheti. Az osztály szülői munkaközösségét a kezdeményezés alapján szorgalmi időszakban két héten belül össze kell hívni. Az osztály szülői munkaközösségét a munkaközösség választott vezetője vagy az osztályfőnök hívhatja össze.

4.1.7.Az osztály szülői munkaközössége akkor határozatképes, ha az osztályban tanuló diákok 2/3-ának a szülője jelen van. A szülői munkaközösség határozatait nyílt szavazással egyszer? többséggel hozza, a jelen lévő szülők diákonként egy szavazattal rendelkeznek.

 

4.2.Iskolai szülői munkaközösség

4.2.1.Az osztályok szülői munkaközösségei alkotják az iskolai szülői munkaközösséget. Az iskolai szülői munkaközösség élén a választmány áll. A választmány a szülői munkaközösség legfőbb döntéshozó, véleményező, javaslattevő fóruma. A választmányba az osztály szülői munkaközösségek saját döntésük alapján 1 – 3 képviselőt delegálnak. A képviselők az osztályban tanuló diákok szüleit képviselik.

4.2.2.Az iskolai szülői munkaközösség feladata az iskolai nevelő–oktató munka segítése, támogatása, az iskola és a szülők közötti együttműködés előmozdítása, részvétel a tanulók és a tanulói közösségek, a szülők és a szülők közösségei érdekeinek érvényesítésében, a szülői közösségeket megillető jogok gyakorlásában.

4.2.3.Az iskolai szülői munkaközösség nevében a választmány gyakorolja a szülői szervezetet megillető jogokat. A választmány jogainak gyakorlását átruházhatja a választmány elnökére, a választmány vagy a szülői munkaközösség valamelyik tagjára, kivételesen olyan külső személyre, aki nem tagja a szülői munkaközösségnek.

4.2.4.Nem ruházhatja át a választmány az iskola megszüntetésével, átszervezésével, feladatának megváltoztatásával kapcsolatos fenntartói döntéshez, az iskola szabályzatainak elfogadásához, valamint az igazgató megbízásához, megbízásának visszavonásához kapcsolódó egyetértési, véleményezési jogát. A szülői munkaközösség jogainak megsértése esetén törvényességi kérelemmel fordulhat a fenntartóhoz {Ktv. 84.§ (2)}. A törvényességi kérelem, illetve annak elutasítása esetén a bírósághoz fordulás jogát sem ruházhatja át a választmány.

4.2.5.A választmány döntési joga kiterjed saját szervezetére, működésére, valamint mindazokra a kérdésekre, melyeket jogszabály vagy az iskola belső szabályzatai a hatáskörébe utalnak.

4.2.6.A választmány véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet az iskolai életet érintő bármely kérdésben, kérdést intézhet az iskolavezetéshez, a nevelőtestülethez.

4.2.7.Az iskolai szül?i munkaközösség választmánya szükség szerint, de évente legalább kétszer ülésezik. A választmány összehívását a választmány tagjainak legalább 20 %-a, legalább négy osztály szülői munkaközössége, a szül?k legalább 10 %-a vagy az iskolavezetés kezdeményezheti, az ülés napirendjének megjelölésével. A választmányt a kezdeményezés alapján szorgalmi időszakban két héten belül össze kell hívni. A választmányt az elnök az igazgató közreműködésével is összehívhatja.

4.2.8.A választmányi ülésen tanácskozási joggal vesz részt az igazgató vagy az iskolavezetés képviselője. A választmány üléseire meg lehet hívni az iskola bármely tanárát, bármelyik szülőt.

4.2.9.A választmány akkor határozatképes, ha legalább 11 szavazásra jogosult jelen van. A választmányi ülésen minden osztály képviselőjének és az elnöknek egy-egy (összesen 17) szavazata van. A választmány döntéseit nyílt szavazással, egyszer? többséggel hozza. Személyi kérdésekben a választmány dönthet a titkos szavazásról.

4.2.10.A választmányt az elnök vezeti. Az iskolai szülői munkaközösség elnökét a választmány választja négy évre. A választmány elnökére javaslatot tehet a szülői munkaközösség bármely tagja vagy az iskolavezetés. Több jelölt esetén az lesz a választmány elnöke, aki legalább 9 szavazatot kapott. Ha nincs ilyen jelölt, új jelölést és választást kell tartani.

4.2.11.A szülői munkaközösséget az elnök képviseli. A választmány egyes ügyekben mást is megbízhat a szülői munkaközösség képviseletével

4.2.12.A választmány üléseit az elnök, távolléte esetén az általa megbízott választmányi tag vezeti. A választmány üléseiről emlékeztető készül, amely tartalmazza a napirendet, a megtárgyalt kérdéseket, valamint a választmány határozatait. Az emlékeztetőt az ülést levezető elnök (vagy az általa megbízott, az ülést levezető választmányi tag) és egy választmányi tag hitelesíti. Az emlékeztető elkészítéséről az igazgató gondoskodik, egy példányát az iskola irattárában kell elhelyezni.

 

 

A szervezeti és működési szabályzatot a szülői munkaközösség választmánya 2006. október 12-én elfogadta.

 

 

Szenténé Tubak Klára

a szülői munkaközösség elnöke

A Szül?i Munkaközösség választmánya

A szül?i munkaközösség választmánya

2014/2015. tanév

Osztály

Szül?

Tanuló

11.B

Dr. Budavári Zsuzsanna (elnök)

Kasza-Tóth Anna

5.A

Demény Judit

Szabó Konrád

5.A

Árvainé Fazekas Mariann

Árvai Zita

5.A

Sz?cs Eszter

Kovács Hanna Enik?

5.B

Borza Beáta

Borza Botond

5.B

Golovics Andrea

Liszicsán Dávid Antal

5.B

Mátó Laura

Mátó Márk

6.A

Fertigné Gyenes Anett

Fertig Alexandra

6.A

Bokros Katalin

Bancsi Márk

6.B

Böd? Helga

Bugya Kamilla

6.B

Lantosné Kovács Tímea

Lantos Balázs

6.B

Piroskáné Szabó Krisztina Erzsébet

Piroska Ádám

7.A

Steigler Lászlóné

Steigler Ádám

7.A

Lakó Erika

Oltyán Kristóf

7.B

Herczegné Balanyi Anikó

Herczeg Zsanett

7.B

Csenki Csabáné

Csenki Csongor

7.B

Fazekas Erika

Kurucz István

8.A

Kovács Ágnes

Kovács Anna

8.A

Muháné Geitz Annamária

Muha Krisztina

8.A

Kovács Ildikó

Pusztai Petra

8.B

Budai Zsuzsanna

Igaz Bátor

8.B

Baloghné Szabó Anita

Balogh Gerg?

8.B

Hermann Károly

Hermann Péter Pál

9.A

Borkics Márta

Szedresi Luca

9.A

Berta Ildikó

Berta Luca

9.A

Fertigné Gyenes Anett

Fertig Attila

9.B

Sánta Gabriella

Narad Márton

9.B

Sebestyénné Végh Anikó

Sebestyén Anikó

10.A

Feketéné Réthey Gabriella

Fekete Réka

10.A

Buzásiné Ádám Erzsébet

Buzási Dániel

10.A

Dr. Kissné Szabó Anita Szilvia

Kiss Dávid

10.B

Józsáné Kovacsik Gabriella

Józsa Katalin

10.B

Pásztorkáné Garaczi Margit

Pásztorka Bea

10.B

Gömöri Ágnes

Király István Gábor

11.A

Csonkáné Panek Andrea

Csonka Marcell

11.A

Dr. Kelemen Edit

Bodonhelyi Anna

11.B

Baloghné Szabó Anita

Balogh Gréta Katalin

11.B

Bodorné Tavaszi Anita

Bodor Mónika

11.B

Dr. Budavári Zsuzsanna

Kasza-Tóth Anna

12.A

Kupa Tiborné

Kupa Dalma

12.A

Pongóné Kovács Erika

Pongó Gabriella

12.A

Steigler Lászlóné dr. Rédei Rita

Steigler Alida

12.B

Baranyi Éva

Zemplényi Réka

12.B

Ger?háziné K?míves Katalin

Ger?házi Gerg?

12.B

Vargáné Pulai Edina

Varga József

 

 

Matematika pontszerző verseny

2016-2017. tanév

Szervező tanár: Varga József
email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Versenykiírás

1. forduló Feladatok Megoldás Eredmények
2. forduló Feladatok  Megoldás  Eredmények
3. forduló Feladatok  Megoldás  Eredmények
4. forduló  Feladatok   Megoldás  Eredmények
döntő      

 Az előző év megoldásai

I. forduló     II. forduló     III. forduló     IV. forduló

Az előző év eredményei

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

 Folyamatban...

 

A tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje

 

2017.

szeptember 1. (péntek)

1. tanítási nap, 8 órakor tanévnyitó

szeptember 5.

Jelentkezési határidő az október-novemberi érettségi vizsgákra

október 6.

Megemlékezés az aradi vértanúkról osztálykeretben

október 13-27.

Írásbeli érettségi vizsgák

október 20.

A középfokú iskolák felvételi tájékoztatóban nyilvánosságra hozzák

felvételi eljárásuk rendjét.

október 27. (péntek)

Utolsó tanítási nap az őszi szünet előtt

október 30. – november 3.

Őszi szünet

november 6. (hétfő)

Első tanítási nap a szünet után

november 9-13.; 20-24.

Emelt szintű és középszintű szóbeli érettségi vizsgák

december 8.

Az általános iskolai tanulók jelentkezése az írásbeli felvételi vizsgára

december 22. (péntek)

Utolsó tanítási nap a téli szünet előtt

december 27 - január 2.

Téli szünet

2018.

január 3. (szerda)

Első tanítási nap a téli szünet után

január 26.

Az I. félév vége

január 20. 10 óra (szombat)

Írásbeli felvételi vizsga (hozzánk jelentkező tanulók)

február 2-ig

Félévi értesítők kiosztása

január 25. 14 ó.

Pótló írásbeli felvételi vizsga

február 8.

Értesítés az írásbeli felvételi vizsgák eredményéről

február 19.

Jelentkezési határidő (hozzánk)

február 15.

Érettségire jelentkezés határideje

február 25.

Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatairól osztálykeretben 9-12. évfolyam

március 14.

Ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozásának határideje

március 28. (szerda)

Utolsó tanítási nap a tavaszi szünet előtt

március 29 - április 3.

Tavaszi szünet

április 4. (szerda)

Első tanítási nap a tavaszi szünet után

április 16.

Megemlékezés a holokauszt áldozatairól osztálykeretben 9-12. évfolyam

április 27.

Döntések határideje a felvételről

május 3.

A 12. évfolyam utolsó tanítási napja

május 7. de.

Magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi

május 8. de.

Matematika írásbeli érettségi

május 9. de.

Történelem írásbeli érettségi

május 10. de.

Angol nyelv írásbeli érettségi

május 11. de.

Német nyelv írásbeli érettségi

május 14. de.

Informatika írásbeli érettségi, emelt szintű (Latin nyelv – 14 óra)

május 15. de.

Biológia írásbeli érettségi

május 16.

Angol, német idegen nyelvi mérés a 6. és 8. évfolyamon

május 17. de

Informatika írásbeli érettségi, középszintű (Ének-zene – 14 óra)

május 18. de.

Kémia írásbeli érettségi

május 18. du.

Földrajz írásbeli érettségi

május 22. de.

Fizika írásbeli érettségi

május 22. du.

Vizuális kultúra írásbeli érettségi

május 23. de.

Francia nyelv írásbeli érettségi

május 24. du.

Mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma írásbeli érettségi

május 23.

Kompetenciamérés (olvasás-szövegértés, matematika eszköztudás, minden hatodikos, nyolcadikos, tizedikes tanulónál).

június 7-14.

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák

június 15. (péntek)

Utolsó tanítási nap

június 18-29.

Középszintű szóbeli érettségi vizsgák

június 21-23.

Beiratkozás

Bányai Júlia-díjasok

A Bányai Júlia-díj kitüntetettjei

1999
   
Mayer Edina    Nagy Marianna
2000
     
  Kriston Vizi Gábor   
2001
Gangl Ágnes Nagy Dávid Vörös Krisztina
2002
   
Reiss Attila   Szabó Andrea 
2003
   
 Litter Anna   Reiss Tibor 
2004
     
   Borda Bence  
2005
Németh Bertalan Váradi Zsolt Gyula  Mészáros Eleonóra
2006
   
Katus Kinga   Molnár Nóra
2007
     
  Chu Minh Trang   
2008
   
Balogh Teréz   Garaczi Tamás 
2009
     
  Tótka Dorottya   
2010
     
  Fodor Zsuzsanna Réka   
2011
Lengyel Anna Máté Andor Pápai Márta
2012
Peszeki Nikolett Páli Réka Nagy Dániel
2013
     
  Takács Sándor   
2014
Bulla Gréta Flóra Janositz Gréta Ágnes Móczár Dávid
2015
 
Barta Zsolt   Takács Dániel
2016
Bodonhelyi Anna Coulibaly Patrik Sékou

Marticsek Réka

2017
   
Gucsi Bálint 12.A   Csomor Balázs Patrik 12.B

DIÁKJAINK

 
5.a   of.: Geleta Mihály
Bajáki Borbála Mária
Balásházy Dávid
Balla Zita
Bán Levente
Baranyi Panka
Bereczki Bence
Bodonhelyi András
Demeter Emma
Fazekas Levente
Ferencz József Bertalan
Forgó Olivér
Gaál Tamás
Horváth Zsolt
Huszka Janka
Kaczkó Martin
Kakuszi Bence
Király Anna
Király Barnabás László
Kispeti Anna
Kovács Gergő
Kovács-Bánhalmi Hédi Zita
Lázár Levente
Lukács Tímea
Mészáros Botond
Mihó Maja
Nagy Korina Vanda
Németh Lora Rita
Oláh Zita
Orosz Dorka
Papp Barnabás
Petrányi Lilla
Pozsonyi László Ákos
Rickert Anna Míra
Szebellédi Anna Seron
Székedi Fanni
Veliczky Zalán
5.b   of.: Brenyóné Malustyik Zsuzsanna
Andrássy Panni
Antal Dávid
Balis Gergő
Bernáth Theodóra
Bielik Noémi
Birkás Luca Hanna
Bóta Benedek
Coulibaly-Rácz Médea Zília
Fekete Balázs
Fellegi Regő
Futó Xavér
Halasi Áron
Horváth Bíborka Zsuzsanna
Hovány Luca Laura
Kapás Dávid Donát
Kiss Beatrix
Kisznyér Márton
Kovács Krisztina
Kőrös Judit
Kun Bianka
Mák Péter
Moisko Anna Júlia
Nagy Márton Béla
Pálinkás Máté
Pap Tamara
Pap Zalán
Schweibert Bálint
Simon Barnabás
Simon Csanád Álmos
Somodi Zselyke Zsófi
Stubán Alen
Szabados Gabriella
Szabó Benedek Márk
Tózer-Nemes Boglárka
Varga Zsombor Márk
Zilai Bence
6.a   of.: Varga József
Bakos Péter Levente
Bánhegyi Dániel
Bende Heidi
Bogár-Szabó Mihály
Bognár Adél Krisztina
Börönte Kitti
Csizmár Dóra
Csuka Laura Orsolya
Dajka Dóra
Ecsédi Dániel
Farkas Orsolya
Fejes Gergő Szabolcs
Hajnal Balázs
Hegedűs Bálint
Kapás Anna
Kasza-Kovács Máté
Kégel Tamás
Laczkó Zsombor József
Mihalik Sára
Mikó Krisztofer
Molitorisz Károly
Nagy Dorka
Nyikos Botond Tamás
Nyíri Kata Luca
Pap Marcell
Pásztor Bálint
Szalai Anna
Szász Réka Boglárka
Szekeres Máté Tamás
Szűcs Olívia
Tormási Tícia
Urbán Luca Maja
Vágó Ábel Iván
Vidman Emma
Vincze Natasa
Virág Péter László
6.b   of.: Molnár Marianna
Árvai Zsófia
Borbély Bálint
Bugya Emese
Bujdosó Villő Sára
Dézsi Viktória
Dobos Máté
Fehér Iván
Gál Janka
Gyimesi Anna
Hajagos Patrik
Hangya Kinga Imola
Homoki Hanna Regina
Kálóczi Milán
Kárász Milán
Kispál Kamilla
Kovács Donát
Magos Virág
Mayer László
Mészáros Máté
Mikuláss Péter Pál
Mohácsi Levente
Nyári Zsolt
Nyúl Anna Eszter
Orosz Sándor
Palotás Botond László
Petrovszki-Lajszki Lili
Prausz Réka Édua
Rácz Boglárka
Rácz Virág Emese
Ruzsa Marcell
Szabó Natália Lívia
Székely Borbála
Szöllősi Elenor
Tamás Márton Áron
Vámosi Zsombor Zoltán
Varga-Zalay Benedek Tibor
7.a   of.: Szabó Ődön
Ádány Balázs
Alter Marcell Róbert
Bán Noémi
Beckwith Izsák
Csikai Virág
Deák Adél
Deák Máté
Dong Yifan
Dúl Noémi
Ferenczi Levente
Gaál Adrienn
Hajagos Marcell
Herczeg Nelli
Huszka Áron
Jászói-Nagy Gergő
Kispéter Zsuzsanna Zóra
Kiss Antal Gergely
Koffenstein Dóra
Kollár Gabriella
Labancz Barnabás
Lékó Levente
Madácsi Emese Rita
Magos Dóra Anna
Makány Máté
Manga Milán
Márhoffer Soma
Nagy Anasztázia
Oltyán Máté
Pallagi Judit
Tóbiás Csilla
Tóth László
Váczi Bernadett
Vandlik Teodóra
Veliczky Csanád
Vörös Levente
Zelenyánszki András
7.b   of.: Markót Mónika
Ádám Zsófia Anna
Ávár Bence
Balis Dominik
Biró Leona Éva
Bori Kristóf
Csomor Zsófia
Csőszi Edit Lili
Dér Olivér
Dósay Lilla
Gál Nándor
Gáspár Ákos
Ginál Szabolcs
Hegedűs Panni
Józsa Tamara
Jurászik Márk
Kohut Márk Balázs
Kósa Hanna
Kovács Melinda
Kovács Vid András
Lukács Nándor
Lugosi Soma
Mák Réka
Nagy Lőrinc Imre
Pap Nándor
Pászti Anna
Pullai Zsombor
Rottár Kimi Victor
Sebők Janka
Seregély Anna Bora
Somodi Zalán Botond
Szabó Bence
Szabó Kornél Kristóf
Szilvási Hanna
Vaczuli Kornél
Vágó Zita Ildikó
Völgyesi Máté
8.a   of.: Rebek Renáta
Antal Katalin
Árvai Zita Marian
Bodnár Levente
Bodor Milán Ferenc
Csongor Bálint Brúnó
Erdős Kornél
Faragó Tamás
Farkas Eszter
Forgó János Bálint
Góbor Bence
Györke Noémi
Hajma Normann
Hegedűs Lilla
Iván Molli
Józsa Kristóf
Kása Zita
Katona Bálint
Kovács Gergely
Kovács Hanga
Kovács Hanna Enikő
Kovács Kristóf
Marticsek Marcell
Merena Gábor
Mihalik Bálint Olivér
Nagy Judit Janka
Palásti László
Piskolti János Viktor
Sárkány Zorka
Spirk Tamás
Szabó Konrád Tamás
Szórát Béla
Tormási Zsombor László
Török Ágoston
Urbán Janka Sára
Vámos Dóra
Virág Dávid
Zsigó Dávid
8.b   of.: Borsós Nikolett
Ádám Konrád
Bakó Eszter Enikő
Bera Beatrix
Bodnár Máté
Borza Botond
Börönte Balázs
Deák Péter
Gyenes Tímea
Horváth Hanna Zsófia
Iván Annamária
Járomi Kristóf
KSzabó Kristóf
Király Pál
Kis-Baranyi Balázs
Kispál Kristóf
Komáromi Dorina
Kósa Viola
Liszicsán Dávid Antal
Mátó Márk
Mezei Polett
Mihálka Máté
Mixtaj Flóra
Muhari Noémi
Nagy Zorka Anna
Papp Ildikó Hanna
Radványi Kende
Somodi Soma Tamás
Szabó Dóra Zsófia
Szabó Zsolt
Szalai Simon
Szigeti Fanni
Tóth Izabella
Ujvári Fanni
Vancsura Botond
Weigert Atina Szilvia
Zsigmond Richárd Tibor
9.a   of.: Keresztes-Gudmon Veronika
Bancsi Márk Attila
Benkovics Boglárka
Böjthe Dóra
Czapik Martin
Csomor Sára
Dali Tünde
Deres Péter
Dúl András
Fazekas András
Fehér Zsombor
Fertig Alexandra Mónika
Giblák Adél Renáta
Holecz László
Ipacs Kornél
Kasza Dániel
Kiss Balázs
Kiszely Natália Ágnes
Kollár Anna
Kovács Bence
Lantos Kristóf Péter
Madár Áron Attila
Mészöly Odett Gabriella
Monus Laura
Pálinkás Balázs
Pálvölgyi Zsófia
Pöszmet Vanessza
Schwób Armand Dániel
Somodi Kinga
Sörös Patrik
Surányi Kristóf
Tamási Máté
Tóth Titus
9.b   of.: Borzákné Dr. Nacsa Mária
Ábrahám Balázs
Bálint György Márton
Baranyi Márton
Bori Barnabás
Bugya Kamilla Mária
Bulla Jázmin Anna
Csomor Tamás
Fehér Enikő
Fejes Ágnes
Fenyvesi Máté
Gegő Levente
Kolosits Emili Mária
Kovács Zoltán
Labancz Levente
Lantos Balázs
Molnár Kamilla
Nagy Barbara
Oláh Csaba
Oláh Rebeka
Ölvödi Soma
Pajor Áron
Piroska Ádám Olivér
Szabó Péter László
Szabó Marcell 
Szécsényi Szabolcs Viktor
Szentgyörgyi Kornélia
Takács Lili
Tóth Zsófia
Varga Ádám
Varga Tamás
Varga-Zalay Babett
Veliczky Zsófia
Vidman Luca
10.a   of.: Berkecz Pál
András Bence
Antalfalvi Anna
Baranyi Bernadett
Baranyi Brúnó
Bozóki Enikő
Bukor Tamás
Finta Ferenc
Forró Boglárka
Gróf Bence 
Gyenge Blanka
Huszka Hanna
Kaptás Flóra
Kaiser Nóra Luca
Köteles Kristóf
Lukács Laura
Mák Zoltán
Mihalik Dániel
Molitorisz Luca
Nagy Dorottya
Németh Hédi
Nyíri Anna Eszter
Oltyán Kristóf
Oroszi Péter
Pallagi Norbert
Pászti Lilla
Rácz Zsombor
Steigler Ádám László
Szabó Gréta Mária
Szász Attila
Szigeti Izabella Bianka
Trombitás Lili
Turán Gergő Lajos
Varga-Fekete Dániel
Venyingi Fanni
Zubek Brenda Roberta
Zsoldos Zsuzsa
10.b   of.: Reiterné Makra Zsuzsanna
Bekő Katinka Csenge
Bogner Dávid
Bujdosó Gréta
Czingráber Fanni
Faragó Dóra
Farkas Lilla
Fehér Izabella
Gaál Petra
Gerő Benedek János
Gyimesi Eszter
Hegedűs Eszter
Hegedűs Levente
Herczeg Zsanett
István Bálint Boldizsár
Kolonics Milán
Kovács Áron
Kovács Timon
Kurucz István
Magyari Alex
Mester Dóra Klára
Négyessy Júlia Zita
Nyakas Kitti Zolna
Papp Botond
Rúzsa Dániel
Solt Márta Kata
Szabó Márk
Szilvási Adrienne
Tóth Petra
Treiber Tamás Norbert
Váradi Lili
Veres Enikő Evelin
Vörös Annabella
Zsetkó Dávid
11.a   of.: Bogdányné Pigniczki Erzsébet
Bali Zsombor
Bimbó Johanna
Bíró Barna
Bulla Zsófia Hanna
Csörgő Dávid Sándor
Erdei Gergő Pál
Erdős Kristóf
Goszpodinov Emese
Gulyás-Kis Bence
Hegedűs András
Johanyák Csaba Kristóf
Józsa Csongor
Kellerwessel Klaus Hans
Király Amanda
Kis Roland
KovácsG réta Anna
KovácsP anna
Kökény János
Lór Bálint
Lóczi Izabella
Muha Krisztina
Perge Debóra
Pusztai Petra
Rapi Milán
Schneider Adrien András
Sisak Lili Tamara
Szilágyi Zsófia
Török Ábrahám
Varga Ákos
Vida Eszter
Vidman Áron
Virág Milán Miklós
Zsótér Melinda
11.b   of.: Reiss Katalin
Balogh Gergő Csaba
Bogner József
Csőszi Tibor
Fekete Lolita Dolóresz
Fodor István
Fodor Vajk
Fricz Botond István
Hermann Péter Pál
Igaz Bátor
Katona Iván
Kiss Bence Barnabás
Kiss Patrícia
Kovács Szonja Léna
Kovács Izabella
Kurucz Ádám
Lázár Jázmin
Nagy Szófia
Nemes Luca
Németh Anna
Nyíri Vivien
Ónodi Leona
Pálinkás Tibor
Pecze Krisztina
Sinka Balázs
Sinkó Renáta
Svorenj Emma
Székely Zsófia
Tokovics Dávid Tamás
Tóth Ambrus
Véber Evelin
12.a   of.: Szappanos Tibor
Babar Sára Sarolt
Berta Luca
Borbély Alíz
Csontos Roland
Dékány Dóra
Dobos István
Fehér Bianka
FehérL ili Hanna
Fertig Attila István
Gerber Christoph Richárd
Jászfalvi Orsolya
KárpátiK ristóf
Kárpáti Roland
Kerekes Zsolt
Kincses Fanni
Krett Kincső
Minda Levente
Molnár Balázs
Nagy Dávid
Oláh Gyula Dániel
Polacsek Zsuzsanna
Simon Dániel Gábor
Somlyai Ákos
Szabó Viktória
Szalai Máté
Szebellédi Árpád
Szedresi Luca
Szekér Anna
TóthB arna
TóthT ibor
Török Ábel
Zsigó Fanni
12.b   of.: Tolnainé Tarnai Éva
Árva Ádám
Bacsa Zoltán
Bajáki Péter
Bakó Ferenc Dezső
Capik Alexa
Demeter Fábián
Faragó Balázs
Farkas Máté
Finta Imre
Kolonics Márton
Kurucz Nóra
Meskó Kata
Nagy Laura
Narad Márton
Pajor Lajos Kristóf
Papp Roland
Sebestyén Anikó Virág
Somlai Blanka
Süveges Roland
Szabó Teodóra
Szakali Benedek
Sztanojev Péter
Veliczky Barnabás
Vidovics Gergő
Virányi András

csengetési rend

Csengetési rend

becsengetés figyelmeztető
csengetés
kicsengetés
0. 07:10  - 07:50
1. 08:00 08:40 08:45
2. 08:55 09:35 09:40
3. 09:50 10:30 10:35
4. 10:55 11:35 11:40
5. 11:50 12:30 12:35
6. 12:40 13:15 13:20
7. 13:25 14:00 14:05

Volt tanáraink

Akik a Bányai Júlia Gimnáziumban tanítottak

Igazgatók:

Gabala Ibolya, Jánossy Kálmán, Dr. Simon László, Dr. Bán Ervinné, Fischer István, Brenyó Mihály

Adamik Ferenc

Bába Viktória

Bajtai Mária

Baky Lajos

Balázs Mátyásné

Balog Edina

Baltás Dániel

Dr. Baltás Gézáné

Dr. Bán Ervinné

Báron László Lajosné

Bathó István

Dr. Beke Ida

Beke József

Beke Józsefné

Bella Rózsa

Bóka Papp Mária

Borsos Ferenc

Boskó Imola

Bölcs István

Bölcs Istvánné Berkes Anna

Burián Éva

Butsi Istvánné

Csapó Katalin

Csáky Klára

Csernus Lászlóné

Csoma Mária

Dr. Csupor István

Dr. Csupor Istvánné

Dankó Géza

Deim Sára

Ember Jánosné

Faragó Magdolna

Farkas Ágnes

Fazekasné Kary Tünde

Fekete Antalné

Dr. Feketéné Kordé Katalin

Fischer István

Dr. Fodor Istvánné

Fojtik Eszter

Galambos Péter

Galgóczy Anna

Dr. Gátai Ferencné

Gémes Anna (Dr. Kardos Józsefné)

Dr. Gréczy Imréné

Gurabi Gyuláné

Gyönyör Tekla

Györgyiné Konc Judit

Gyulai Antalné

Dr. Gyurkovics Istvánné (Pallos Erzsébet)

Hadi István

Hadi Istvánné

Hamza Győzőné

Herczegh Adolf

Homoki Györgyné

Horváth Katalin

Horváth Kázmérné

Hőrig Katalin

Huszka Márta

Kálmán Lajosné

Kapots Ildiko

Károlyfalvi József

Dr. Katona Piroska

Kelemen György

Kereckei Elekné

Késmárki Andrásné

Dr. Ketzán Ivánné

Kiss Ferenc

Kiss Lajosné

Kiss Szabóné Petri Zsuzsanna

Dr. Kollányi Teréz

Kósa Károlyné

Kovács Gergely

Kovács György

Kovács Istvánné

Kovács Katalin

Kovács Pál

Kovács Rita

Kovács Tiborné

Krajcsovicz Mihályné

Kurilla Márta

Kurucz Géza

Kurucz Gézáné

Dr. Lestár Béláné

Leviczki József

Dr. Losoncz Mihályné

Lőrincz Béla

Maczkó Gézáné

Mag Józsefné

Makáry Szilvia

Mester Barnabásné

Mészáros Lászlóné

Mészáros Zsófia (Juhász Lászlóné)

Molnár Sándor

Nagyné Kasza Irén

Nulinek Jenőné

Nyerges Andrea

Nyerges György

Nyulászné Homoki Katalin

Oláh Lajos

Omlósi Margit

Óvári Lajos

Óváriné Csabai Mária

P. Kovács Istvánné

Pálinkás Ilona

Pető Istvánné

Péter Lászlóné

Pintérné Major Éva

 

Pozsgai Imréné

Rab Dénes

Radnai Antal

Dr. Rebek Lőrincné

Retkes Anna

Rezsekné Fehér Laura

Rési Jánosné

Sándor Erzsébet

Dr. Sárkány Ernőné

Dr. Sármási Jenőné

Dr. Simon László

Szabadi Sándorné

Szabó Csilla

Dr. Szabó Elek

Szabó Ilona

Szabó Józsefné

Szabó Miklós

Dr. Szabóné Aradi Mária

Szabó Sándor

Szabóné Fricska Anna

Szalai Sándor

Szász Antal

Székely Jánosné

Szegediné Tóth Ildikó

Szekér Endréné

Széles Judit

Dr. Széles Lajosné

Dr. Szenáki Jánosné

Szilágyi Tiborné

Szirmai Mónika

Szőts Rudolf

Dr. Sztanojev Györgyné

Dr. Tapasztóné Perlaki Magdolna

Dr. Tiszavölgyi Kinga

T. Nagy Ferencné

Tamási Andrásné

Tornyai Jenő

Tóth Ágnes

Tóth Viktor

Tritz Egon

Ujlakyné Szűcs Éva

Urbán Sándorné

Varga Mária

Dr. Varga Sándorné

Vass Albin

Vágó Judit

Verasztó Ferencné

Vida Józsefné

Zakar Béláné

Zöldi Kovács János

Zemplényi Gyula

Zsírosné Kis Ilona

 

You are here: Home